Régen tátott szájjal, csodálkozva sétáltam az Andrássy úton. Néztem az Oktogoni forgalmat, a Liszt Ferenc és Jókai téri folyamatos sürgés-forgást, a Nagymező utcánál a járdából világító fényeket, a kivilágított Operát, és télen a körbevilágított fákat.
Imádom. Számomra a Duna-part, és az Andrássy út, az ami a legerősebb érzéseket kavarja fel bennem.
És a megtörtént a csoda. Lejöttem a lakásból, és kint voltam a magyar broadwayen, sétáltam, majd pedig kiültem vacsorázni az Andrássyra.
Ilyenkor elfog a felsőbbrendűségi érzés. Kicsit talán különbnek érzem magam másoknál. Nem nem azért mert most itt lakhatok, hanem mert mertem komolyan álmodni erről. Szerintem azért szerezhettük meg. Mertük lépni, dönteni, hírtelen dönteni és a komfort zónánkból kilépni. Mert senki sem szeret költözni, de ilyenkor örömmel csomagol az ember, mert érezzük, hogy megéri.
Most megyek, és folytatom a pakolást. Ez az első bejegyzésem az új ágyamról :)
Utolsó kommentek