John Preston harca a Prozium ellen

Egy szülinapra kellett mennem amihez mocsok mód nem volt kedvem. Egyrészt azért, mert az előjelzések szerint egy ismerősöm sem jön. Ervin behisztizett, hogy messze van, és az eső is elkezdett esni, Ricsinek pedig német vendégei voltak ezért nem jött. István esküvőn volt, Anikó pedig máshova ment. Másrészt azért mert az illető olyan sokat nem jelent számomra, hogy túlzottan sok időt töltsek vele, de van egy ilyen szar tulajdonságom, hogy mindig többet adok, mint amit visszavárhatok.

Igen, ez egy hülye szokásom, valószínűleg azért van, mert nem tudok nemet mondani. Legalábbis ilyen helyezetekben nem. Munkában igen, többet is mint kellene szerintem, de magánéletben, amikor kvázi egy társaságról van szó, vagyis olyan emberekről, akikkel néha együtt szórakozunk olyankor nem.

De, végülis elmentem, vittem egy jóféle édes bort a Tokaji borház nedüi közül, és olyan más fél óra múlva úgy gondoltam hogy tovább állok.

A következő állomás az egyik diszkóba vezetett, ahol Attila már vált a dj pultban. Jó pár ismerős volt lent, és itt egészen jól éreztem magam, de hívott egy csajos, és úgy gondoltam megyek tovább, no meg álmosodni is elkezdtem.

Kettőkor futottam be az utolsó helyre. Egészen paraszt társaság gyűlt össze itt estére, de mindegy túléltem duzzogva.