Nos szóval a potenciálisan csajok tábora a múlthéten nem picit apadt, történt ugyanis, hogy egyrészt Adr|, aki fodrász benyögte, hogy igazából újra kezdi az exével, akivel csak "lomoltak". (Ez de milyen szarul hangzó szó, és még értelme sincs) Szóval őt lehúztam a listáról.
Majd a következő T. titkárnője 4ndyk4 volt, aki szintén lekerült a listáról egészen gyorsan. Mivel róla kiderült, hogy amellett, hogy mutatós darab mocsok mód buta, másrészt, hogy qrválkodik.De így szó szerint, és még a tarifákat is mondott, hát anyád. Kiröhögtem.
A felajánlkozásának eredménye képpen T. ki is rúgta, mert milyen az már, hogy az egyik ismerősével kikezd a t|tkárnője.
Másrészt ott volt a listán Dön|z A|da is, aki szintén igen szemrevaló, valamint egészen okos darabnak tűnt. Ő is kibékült az exével. Szóval úgy tűnik ezen a héten minden A val kezdődő csaj bealakított szépen.
T.-vel - aki kirúgta a titkárnőjét - volt pár érdekes körünk a héten. A csúnya és dúrva telefonos összeveszéstől (amit máig sem értek miért), a "gyere át kispárnának"-ig minden. Kiváncsi leszek ebből mi fog ki sülni. Legalább egy vacsorával lóg nekem ;)
E.-t aki múlt héten nálam aludt alapvetően kerültem, mivel a nálam lezajlott vacsoránál, és az utána lévő diskurzusok közben számomra kiderült, hogy nem egymást keressük. Számára még nem, vagy nem teljesen. De mindegy is, leépítés alatt áll.
Aztán a potenciális lista bővült még egy A betűs taggal, aki szintén And|, ő zuglóban lakik, és egészen talpra esett csajnak tűnik. Viszon ő is rák... No mindegy, meglátjuk.
No, meg szombaton voltam bulizni drága Zsuzsannámmal, aki utána itt is aludt. Ha már ő a kedvenc kispárnám ugye... Elmondta az aktuális pasis dolgait, én pedig kifejtettem neki, hogy hülyék a csajok :D
Ez már csak így megy nálunk :)
A heti gyorsjelentésemet láttátok :)
Utolsó kommentek