Tegnap este ugye úgy volt, hogy találkozunk N.-el. Nos, nem sikerült, mivel elhagyta a telefonját sikeresen, és már nem értek le. Pedig amikor a barátaim látták, hogy elkezdett a nukleáris atomfelhő kiemelkedni a skalpom alól, akkor szóltam a törzshelyemen dolgozó barátnőjének, hogy kurva gyorsan csináljon valamit, mert itt kő kövön nem fog maradni. Nos, civil áldozatok nélkül sikerült abszolválni ezt a dolgot, bár ettől még nem érkezett meg a kisasszony a helyszínre
Szóval elindultam hazafelé, - hasonló időtájban, mint amikor most a billentyűimen csattogok - és a ház bejáratát karaoke teremnek néző kis mocskokkal még üvöltöztem egy sort, majd pedig az aktuális bankomat hívtam fel így hajnalban, hogy mégis mi a f*szt képzelnek, hogy egyik szájbavert autómatából sem lehet pénzhez jutni a belvárosban...
Az operátor kislány megnyugtatott hogy az egyik 2 sarokra lévő autómatánál folyamatosan lát tranzakciókat, és fáradjak oda. Aztán ott valóban hozzájutottam pár deákhoz, meg mátyáshoz.
Node, amiért ez a bejegyzésem címe az ami, abban találja magyarázatát, hogy a tegnap esti meg nem érkezés óta erőteljesen feszült voltam, és minden apróságon , és nem annyira apróságon is egészen felk*rtam magam. Viszont elkezdtem hallgatni Sarach McLeod - He doesn't love you című számának a teljesen eredeti, csattogásoktól, és kiállásoktól mentes eredetileg hangszerelt változatát, és azóta újra mosolygom, és elviselhető kedvem van.
Erre még egy lapáttal rá tett, az, hogy a kisasszony ma lejött. Meglátta, amikor a ruhatárba beadta a cuccait, és amikor mellém állt a pultnál, hogy megkérdezze merre van a barátnője, majd pedig azt, hogy 5 perc múlva megkocogtassa a vállam, hogy heló szia, én vagyok N. Tudom, az előbb láttam, ahogy bejöttél, meg mellettem álltál, meg minden. Ohát, de sajnálom a tegnap estét. Stb-stb. Próbáltam hideg lenni, pedig nagyon bejött, iszonyatosan tetszett a mosolya, és az egész karaktere.
Aztán a tánctéren találkoztunk újra. Illetve az egyik barátom társaságával álltam meg jófejkedni ott mellettük. Úgy tettem, mint aki nem látja, hogy ott vannak, és így elvoltunk táncoltunk, és baromkodtunk a csajokkal, majd léptem tovább énekelni. A következő képem az volt róluk, hogy veszik a kabátjukat, és indulnak haza. Megkérdeztem, hogy na mi ez az árulás. Áh, mennek tovább, de ha gondolom jöjjek utánnuk...
Másfél órával utánna el is indultam, ekkor felhívtam, hogy nah itt vagyok, és hova menyjek. Oh, hogy ő már hazaért, mert hogy nem gondolta, hogy elindulok, mert elutasítónak tűntem. A terv eddig meg. Kimért kisköcsög leszek, ha már az összes nő ezt az énemet jobban szereti, azt pedig aki kiteszi a lelkét, sosem értékelik.
Szóval most ez van.
Este 7 óta, He doesn't love you szól a fülemen, és kész vagyok ettől a csajtól.
Utolsó kommentek