A történet ismét egy netes társkereső oldalon indult.
Kedves arcú, szolid, mosolygós kislány. Hát persze, hogy írunk neki levelet.
Meglepő volt, válaszolt. Leveleztünk egy keveset, majd mondta, hogy ő törli magát, de ha goondolom itt az msn címe.
Gondoltam ;)
Érdekes hangulatú, tapogatózó beszélgetések kezdődtek. Ami alapján ő úgy gondolta, hogy én nem vagyok őszinte, álarcot viselek stb stb, és hogy ő így erre az egészre nem kíváncsi :)
Nem mondom, hogy jól esett, amit mondott. De valóban álarcot viseltem, és nyilvánvaló volt, hogy nyitom kell, ha meg akarom ismerni.
Ez így is történt. Amikor megérezte, hogy több mindenről beszélek, a múltamról, a jelenről, elkvárásokról, stb stb, akkor úgy gondolta,
hogy mégis jó lenne inni velem egy jó török teát ;)
Erre november 14.-én került sor. A teából aztán egy hosszabb séta lett az Andrássyn, a Lánchídon át, a budai rakpartig. Ahol is a Frankel Leó utcában beültünk egy csendes kis helyre forraltborozni, és beszélgetni.
Az első perctől nem volt kérdés, hogy tetszik a csaj.
Persze, ennek van egy olyan oldala, hogy klasszikus, és kozervatívnak mondott értékrenddje van. Egészen komoly,
de ezek mellett vannak kislányos (nem hülyepicsás), dolgai is.
Céltudatos, tudja hogy merre tart, nagyság rendileg, és hogy mit vár az életétől.
Viszont, van amikor előtör a kislányos, bizonytalan énje.
A második randink, egy rövid együtt ebédelés volt.
Amikor határozottan elkezdtem érezni, hogy oldódik irányomban.
Annak ellenére, hogy csendes a kislány, határozott véleménye van a dolgokról, és ennek kifejezést is szokott adni. Ő maga mondta, hogy ha nem akarna semmit, akkor az első találkozásunk is kb 5 percig tartott volna :)
Eddig bármi, amit vele kapcsolatban láttam tetszett. Még az is, amikor tegnap este, amikor ültünk az Irgalmasrendi kórház mögött átjszótéren este 10-kor, és valahogy kijött belőle egy hosszabb monológ, az egyik korábbi kapcsolatáról. Ahogy ezen felzaklatta magát, és indulatos lett. Nem sírt, meg semmi ilyesmi. Csak nézett rám, mikközben feszengett, és kellemetlenül érezte magát, mint egy szemérmes kislány. Érezte hogy nagyon kiadta magát, úgy hogy nem tudja, hogyan fogok erre reagálni.
Azt mondta, hogy most biztosan hülyének nézem, stb. Én pedig csak jóságosan mosolyogtam, ahogy szoktam, és felajánlottam a helyzet oldásaként, hogy sétáljunk tovább :)
Végülis a közeli Hélin nevű török kajádába tévedtünk be, egy picit megmelegedni, no meg ismét egy jó török teára. Volt még jó 20 percünk az utolsó HÉV-ig, így kellemesen elüldögéltünk.
Felraktam a vonatra, majd amikor kigördült az állomásról csak néztem utána, és azt éreztem, hogy igen, ő kell nekem.
Utolsó kommentek